ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Fogalmak

ÁSZF – a MILE és a Megrendelő által kötött, valamennyi szerződés részét képező jelen általános szerződési feltételek, melyek hatályos változata a MILE mindenkori honlapján hozzáférhető;

Előleg – a Megrendelő által a MILE részére adott, a vállalkozói díj részét képező pénzösszeg, amely a Szerződés teljesítésének elmaradása esetén a Megrendelő részére visszajár;

Felek – a MILE és az Megrendelő együttesen;

Foglaló – a Megrendelő által a szerződéskötés jeléül a MILE részére átadott vételárrészlet, amely teljesítés esetén a vételárba beleszámít. A szerződés Megrendelőnek felróható okból való megszűnése esetén a Megrendelő az adott foglalót elveszti. Amennyiben a megrendelés teljesítése a MILE-nek felróható okból meghiúsul, a MILE a kapott foglalót kétszeresen köteles a Megrendelő részére visszatéríteni;

Használati útmutató – a MILE által a Termékek átadásával egyidejűleg az Megrendelő részére átadott, a Termék rendeltetésszerű használatának leírását tartalmazó segédlet;

Írásbeli megállapodás – a Felek között levélben, vagy telefax, illetve elektronikus levelezés körében, a MILE webáruházában történt nyilatkozattétel, ha azt a másik fél kifejezetten elfogadta, vagy ha a nyilatkozattételre írásban megjelölt időn belül a másik fél nem nyilatkozott. Az írásbeli nyilatkozatokat a másik fél Szerződésben megjelölt címére, telefax számára, vagy elektronikus levélcímére kell elküldeni. A Felek a telefaxon és/vagy az elektronikus úton megtett jognyilatkozatokat a papír alapon megtett jognyilatkozatokkal egyenértékűnek tekintik;

Jogszabályi jótállás – a hatályos jogszabályi rendelkezések szerinti jótállás;

Másolt termék – MILE Termékeit jogosulatlanul lemásoló, felhasználó cégek által forgalmazott, a MILE Termékeihez megtévesztően hasonlító termék;

Megrendelő – a MILE-vel a termékekre vonatkozóan szállítási szerződést kötő fél;

MILE – Mile Banktechnika Kft., székhely: 1117 Budapest, Hunyadi János u. 16., cégjegyzékszám: 01-09-899349, adószám: 13509633;

Szállítólevél – a Termék Megrendelő részére MILE által történő átadását és a Termék Megrendelő által való átvételét igazoló dokumentum;

Szellemi tulajdon – a Szerződés tárgyát képező Termékre vonatkozó valamennyi információ és adat, szabadalmaztatott technológia, know-how, valamint minden, a Termékre vonatkozó ipari és szellemi tulajdonjog;

Szerződés – a Megrendelő és a MILE között a Termékekkel kapcsolatosan létesített valamennyi megállapodás, jogügylet, szerződés;

Szerződéses jótállás – a MILE által a Termékekre vonatkozóan vállalt sajátos felelősségi alakzat, amely tartalma a MILE szabad belátása szerint, az ÁSZF-ben kerül meghatározásra, és amely tartalma a Jogszabályi jótállástól különbözik;

Termék(ek) – a MILE által a Megrendelő részére szerződéses jogviszony alapján szolgáltatott bármely MILE által előállított és/vagy forgalmazott dolog, ide értve a MILE által a Megrendelő részére nyújtott szolgáltatásokat is.

1. Bevezető rendelkezések

1.1 Az ÁSZF valamennyi a MILE által kötött termékértékesítésre, szállításra és szolgáltatás nyújtására vonatkozóan kötött jogügyletre vonatkozik.

1.2 A MILE-vel szerződő Megrendelő a Szerződés megkötésekor elfogadja az ÁSZF valamennyi feltételét.

1.3 Az ÁSZF bármely módosítása csak a MILE cégszerű, írásos, kifejezett beleegyezésével válik a Szerződés részévé, a MILE által meghatározott feltételek (térbeli-, időbeli hatály, stb.) szerint.

1.4 Az ÁSZF a Szerződés részét képezi. A Szerződésben foglaltakat az ÁSZF figyelembevételével kell értelmezni és alkalmazni. Az ÁSZF és a Szerződés ellentmondása esetén a Szerződésben foglaltak az irányadók azzal, hogy az ÁSZF ellentmondással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal továbbra is alkalmazandóak.

1.5 Az ÁSZF és a Szerződés a MILE és a Megrendelő valamennyi szerződéses megállapodását teljességükben tartalmazza.

2. A Szerződés létrejötte

A Szerződés a következő esetekben jön létre:

2.1 Amennyiben a Felek a Szerződésben eltérően nem rendelkeznek a Szerződés a Felek cégszerű aláírásával – a későbbi aláírás napján – jön létre és a Szerződésben meghatározott határozott időtartamig, időpontig tart, vagy határozatlan időre szól.

2.2 Amennyiben a Megrendelő a MILE által adott ajánlatot változatlan tartalommal elfogadja a megrendelés leadása, vagy az elfogadást tartalmazó írásos válasz útján – a megrendelés/elfogadás MILE-hez való megérkezésének napján jön létre a Szerződés.

2.3 Amennyiben ajánlat hiányában a Megrendelő megrendelését a MILE változatlan tartalommal elfogadja a rendelés írásos visszaigazolása útján – a visszaigazolás MILE által az Megrendelő részére való megküldésének napján jön létre a Szerződés.

2.4 Amennyiben a Megrendelő a MILE web áruházán keresztül adja le megrendelését, a Szerződés a megrendelés leadásának napján létrejön.

3. A Szerződés időtartama, megszűnése

3.1. A Szerződés a Szerződésben meghatározott határozott időtartamra, határozott időpontig, vagy határozatlan időre szól.

3.2 A Szerződés rendes felmondása esetén a felmondási idő 1 (egy) hónap.

3.3 A Szerződés a Felek közös megegyezésével bármikor megszüntethető.

3.4 A Szerződés megszűnik (a) Szerződésben meghatározott időtartam lejártának napján, vagy a határozott időpont lejártakor, vagy határozatlan időre szóló Szerződés esetén a Szerződés megszüntetésekor, megszűnésekor; (b) a Szerződés teljesítésekor – amennyiben a Felek közti esetleges elszámolások megtörténtek, jogviták lezárultak; (c) amennyiben a MILE által a Megrendelő Szerződésszegő magatartása miatt a Megrendelő részére küldött– ésszerű határidőt tartalmazó – felszólítás (Rendkívüli felmondás) eredménytelenül telik el, a határidő leteltét követő napon; (d) amennyiben a MILE által a Megrendelő fizetési késedelme miatt a Megrendelő részére küldött – ésszerű határidőt tartalmazó – felszólítás (Rendkívüli felmondás) eredménytelenül telik el, a határidő leteltét követő napon; (e) amennyiben a Megrendelő ellen végrehajtási-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás indul, az eljárás megindulásának napján (f) rendes felmondás esetén a felmondási idő elteltének napján.

3.5 A Szerződés megszűnése esetén a Felek kötelesek egymással elszámolni. Az elszámolás során a MILE beszámításra jogosult.

4. A Szerződés módosítása

4.1 A Szerződés módosítása vagy lemondása – az értesítésre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával – írásban lehetséges.

4.2 A Szerződésben meghatározott megrendelést lemondani a megrendelés dátumától számított 24 órán belül korlátozás nélkül lehetséges. Ezen időn túl történő lemondás esetén a MILE fenntartja a jogot arra, hogy a felmerült gyártási, szállítási és egyéb igazolt költségeket a Megrendelőre hárítsa.

4.3 Amennyiben a Termék átvételének időpontjáról a Megrendelő részére a MILE már értesítést küldött, abban az esetben az Megrendelő a megrendelés lemondására nem jogosult.

5. Értesítések

5.1 A Felek kötelesek egymást haladéktalanul értesíteni a Szerződés teljesítését veszélyeztető, vagy lehetetlenné tevő valamennyi előttük ismertté váló eseményről, tényről. Az értesítés késedelmes teljesítéséből, vagy elmaradásából fakadó teljes felelősség a mulasztó felet terheli.

5.2 Az értesítés megtörténtének bizonyítása kétség esetén az értesítésre kötelezett felet terheli.

5.3 Az értesítések kizárólag a Szerződésben meghatározott kapcsolattartók részére küldött értesítéssel hatályosulnak. A kapcsolattartók elérhetőségének megváltozásáról szóló értesítésre az 5.1 pontban foglaltak megfelelően irányadók.

6. Fizetési feltételek

6.1 A Termékek ellenértéke a Szerződésben, nettó árként, vámkezelten kerül meghatározásra.

6.2 A Megrendelő a Szerződés aláírásával kijelenti, és tudomásul veszi, hogy a MILE által elvégzett tevékenységek, a MILE által szolgáltatott termékek, szolgáltatások – a Termékek – ellenértékének megfizetéséért kötelezettséget vállal, a Szerződés alapján a MILE-nek járó fizetéssel nem késlekedik, és azt nem tartja vissza a Felek között bármilyen okból felmerülő vita vagy nézeteltérés esetén. Minden a Megrendelő által a MILE-nek fizetendő összeget hiánytalanul kell kifizetni, beszámítás vagy ellenkövetelés nélkül. A Megrendelő a MILE-vel szemben fennálló követelései engedményezésére nem jogosult.

6.3 A Megrendelő a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a MILE által kiállított számla kifizetését esetleges szavatossági/jótállási, vagy egyéb igényérvényesítéstől függetlenül, a számlán szereplő határidőben teljesíti, a teljesítést egyéb követeléstől nem teszi függővé.

6.4 Esedékesség: Ellenkező megállapodás hiányában az Megrendelő fizetési kötelezettsége a MILE által kiállított számlán szereplő határidőben, egy összegben, készpénzes kifizetés esetén a számla kiállításának napján, egy összegben esedékes. Amennyiben a számla esedékessége hétvégére vagy munkaszüneti napra esik, az azt megelőző munkanap a pénzügyi teljesítés napja.

6.5 A MILE részteljesítés esetén jogosult részszámla kibocsátására.

6.6 Átutalásos fizetés esetén a számla kifizetése azon a napon számít teljesítettnek, amikor a Megrendelő számlavezető pénzintézete a Megrendelő folyószámláját a számlán szereplő összeggel visszavonhatatlan banki átutalással megterhelte, és azon a napon számít kifizetettnek, amely napon a számlán szereplő összeg a MILE bankszámlájára hiánytalanul megérkezik.

6.7 Fizetési késedelem esetén a Megrendelő a Polgári törvénykönyvben meghatározott mértékű késedelmi kamat fizetésére köteles abban az esetben is, ha a tartozás összegére vonatkozóan részben vagy egészben saját vagy idegen váltót bocsátottak ki, vagy egyéb fizetési biztosítékot szolgáltattak. A késedelmi kamat azonnal esedékes.

6.8 Amennyiben a Megrendelő fizetési késedelembe esik, a MILE a Szerződésből fakadó kötelezettségei teljesítését a tartozás kamatokkal és egyéb esetleges járulékokkal növelt összegének maradéktalan kiegyenlítéséig felfüggesztheti.

6.9 A számla kiállításától kezdődően a MILE jogosult a számlákat harmadik személyre engedményezni és jogosult követelés behajtására külső személyt igénybe venni, és annak a Megrendelő adatait átadni, melyhez a Megrendelő a Szerződés aláírásával hozzájárul.

7. Átadás-átvétel, kárveszély, tárolás, csomagolás

7.1 Ellenkező megállapodás hiányában az átadás-átvétel helye a Megrendelő Szerződésben meghatározott székhelye/telephelye. A Megrendelő köteles biztosítani a Szerződésben megadott átvételi hely tekintetében a MILE, vagy megbízottja (pl. szállító cég) által leszállított Termékek átvételének lehetőségét munkanapokon 8h00 és 15h00 között, valamint az átvételhez esetlegesen szükséges eszközöket.

7.2 Amennyiben a Megrendelő maga kívánja elszállítani a Terméket a Termékek átvételének tervezett időpontjáról a tervezett átvételt megelőző munkanap 12 órájáig a Megrendelő köteles a MILE-t írásban értesíteni.

7.3 A kárveszély a Termék átadás-átvételének időpontjában száll át a Megrendelőre. Az átadás-átvétel Szerződésszerű megtörténtét a Felek által aláírt Szállítólevél igazolja. A Megrendelő a Szállítólevél tartalmával kapcsolatban mennyiségi kifogással nem élhet.

7.4 Amennyiben a Megrendelő az átadás-átvétel időpontjaként meghatározott időpontban nem gondoskodik a Termék átvételéről, a MILE a felelős őrző jogállásába kerül és az elmulasztott naptári napot követő második munkanaptól kezdődően a tárolásért a MILE honlapján feltüntetett mértékű tárolási díj felszámítására válik jogosulttá. A tárolási díj megfizetéséig a MILE a Termék visszatartására jogosult.

7.5 A Szerződés ellenkező megállapodása hiányában a Termék átadás-átvétel helyére való szállításának költsége a MILE-t terheli.

7.6 A MILE a kiszállítás megkezdéséig a Megrendelő írásbeli kérésére jogosult a kiszállítás átütemezésére. Az átütemezéssel kapcsolatos többletköltségek megfizetése a Megrendelő kötelezettsége. Amennyiben a MILE az átütemezést nem vállalja, a Megrendelő köteles a Termék Szerződésben meghatározottak szerinti átvételére.

8. Szállítási határidő

8.1 A szállítási határidő minden esetben a Felek által kötött Szerződésben, időtartamban, vagy meghatározott dátumként (fix határidő) kerül meghatározásra.

8.2 Az időtartamban meghatározott szállítási határidő kezdete:
– a MILE által adott ajánlat Megrendelő által való írásos visszaigazolásának napja;
– a MILE által a Megrendelőnek küldött írásos visszaigazolás elküldésének napja.

8.3 A Felek által kötött Szerződés kiegészítése, módosítása esetén a MILE szállítási határideje újrakezdődik.

8.4 Eltérő megállapodás hiányában a MILE előzetes értesítése esetén a Megrendelő a MILE határidő lejártát megelőző teljesítésének elfogadására, a Termék átvételére köteles.

8.5 Amennyiben a Szerződés teljesítésével a MILE késedelembe esik, a Megrendelő a késedelembe esés napját követő 30. naptári naptól kezdődően a Szerződéstől a MILE részére küldött nyilatkozattal elállhat.

8.6 Kiszállításra vonatkozó megrendelés leadására kizárólag a MILE mindenkori honlapján feltüntetett legkisebb rendelési érték elérésével van lehetőség.

8.7 Rendelés lemondása: a Megrendelés módosítása vagy lemondása írásban, kizárólag a MILE részére küldött értesítéssel a megrendelés dátumától számított 24 órán belül korlátozás nélkül lehetséges. Ezen időn túl, amennyiben a megrendelés nem raktárkészleti anyagra vagy egyedi termékre vonatkozik, MILE fenntartja a jogot arra, hogy a nem elhárítható gyártási és szállítási költségeket a Megrendelőre hárítsa. Amennyiben a Termék már leszállítható állapotban van, vagy a Megrendelő címére való kiszállítása már megkezdődött, úgy Megrendelőt a megrendelés lemondásának joga nem illeti meg.

9. Vis maior

A késedelemhez fűződő jogkövetkezmények még fix határidő esetén sem alkalmazhatóak abban az esetben, ha a Szerződés teljesítését vis maior akadályozza, melynek ideje alatt a határidők futása felfüggesztődik. Vis maiornak minősül a területen zajló háború, fegyveres felkelés, terrorcselekmény, sztrájk, tüntetés, blokád, bojkott, a teljesítést lehetetlenné tevő természeti esemény, vagy azon esemény, ha a megrendelt Termék Magyarországon nincsen forgalomban, vagy a MILE által a Szerződésben vállalt határidőben nem szerezhető be.

10. Tulajdonjog fenntartás

10.1 A MILE a Szerződésben meghatározott Termékek tulajdonjogát a Termékek ellenértékének – beleértve az esetleges járulékok, költségek, díjak megfizetését – maradéktalan megfizetéséig a fenntartja.

10.2 Amennyiben a Megrendelő fizetési késedelembe esik, a MILE – a felmerült költségei megtérítése mellett – követelheti a Megrendelő részére átadott/leszállított Termékek MILE részére való visszaszolgáltatását, vagy elállhat a Szerződéstől.

10.3 Amennyiben a Termékeket átalakították, vagy beépítették valahová, az átalakított Termékekre vagy a berendezésekre, amelyekbe azokat beépítették a Termék ellenértékének teljes kifizetéséig a MILE-nek zálogjoga van. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a MILE tulajdonjogát képviseli az olyan harmadik féllel szemben, akinek a Terméket tartalmazó berendezést eladni szándékozza.

11. Általános felelősségi szabályok

11.1 Amennyiben a Termék a hatályos jogszabályok rendelkezései alapján tartós fogyasztási cikknek minősül, a Szerződés ellenkező kifejezett rendelkezése hiányában a MILE a Szerződés alapján az Megrendelő részére szolgáltatott Termékek tekintetében az átadástól számított 12 hónapos Jogszabályi és az átadástól számított 24 hónap Szerződéses jótállást vállal. Amennyiben a Termék nem minősül tartós fogyasztási cikknek, a Termék tekintetében a MILE jog-és kellékszavatossággal tartozik.

11.2 Az Megrendelő kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy a Szerződéses jótállás feltételei a Jogszabályi jótállástól különböznek.

11.3 Jótállási igény a MILE által kitöltött jótállási jeggyel, vagy Szállítólevéllel érvényesíthető.

11.4 Elveszett jótállási jegy pótlására csak a Jogszabályi jótállás kezdő napjának hitelt érdemlő igazolása (pl.: dátummal és bélyegzővel ellátott számla) esetén van lehetőség.

11.5 A jótállási jegyen történt bármilyen javítás, törlés vagy átírás, valótlan adatok bejegyzése a jótállási jegy érvénytelenségét vonja maga után.

11.6 A Termék nem megfelelő karbantartásának, igénybevételének elkerülésére a MILE a Termékhez kezelési és Használati útmutatót mellékel. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Használati útmutatótól eltérő használattal, kezeléssel összefüggésben bekövetkezett hibákkal kapcsolatban a MILE a felelősségét kizárja.

11.7 A jótállási igény a MILE székhelyén érvényesíthető.

11.8 A jótállás időtartama alatt a jótállási felelősség alól való mentesüléshez a MILE-nek kell bizonyítania, hogy a hiba az átadást követően keletkezett.

11.9 A Megrendelő tudomásul veszi, hogy valamely beavatkozás kizárólag abban az esetben minősül jótállási javításnak, amennyiben a beavatkozás jótállási jellege a MILE által kifejezetten elismerésre került, így az a tény, hogy valamely javítás a Megrendelő részére térítésmentesen, vagy bizonyos költségtérítéssel került elvégzésre, nem jelenti az elvégzett javítás jótállási jellegének fennálltát, illetve elismerését.

11.10 A Megrendelő a meghibásodás észlelését követően – a hiba megjelölésével – a hibát köteles a MILE részére haladéktalanul, írásban bejelenteni.

11.11 Jogszabályi jótállásnál a kijavítás során a Termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre, Szerződéses jótállás esetén a MILE által megfelelő minőségűnek ítélt alkatrész.

11.12 Jótállási javításnál a MILE a Termék és a jótállási jegy átvételét elismervénnyel igazolja.

11.13 A jótállási kötelezettség teljesítésére a MILE a székhelyén, a meghibásodott Termék Megrendelő által való visszaküldése esetén köteles.

11.14 Amennyiben a kijavítást vagy a cserét a Termék természetéből eredően, vagy a Megrendelő kifejezett kérésére csak a helyszínen lehet elvégezni, a javítás munkadíját a MILE viseli, míg a helyszíni szereléshez kapcsolódó többletköltségek – így például a kiszállási díj, a meghibásodott részektől elkülönülő darabok szétszerelési és összeszerelési költsége, az esetleges helyszíni szállásköltség – megtérítését a MILE a Megrendelőtől követelheti.

11.15 Amennyiben a fenti 11.14 ponttól eltérően a MILE által szállított komplett berendezés valamely része hibásodik meg, mind a meghibásodott rész kijavításához illetve kicseréléséhez szükséges helyszíni szétszerelési és összeszerelési költségek, mind az ezen tevékenységgel kapcsolatban MILE-nél felmerülő utazás- és szállásköltségek is a MILE-t terhelik.

11.16 Megszűnik a jótállás: (a) ha a meghibásodást rendeltetéstől, vagy a szakma szabályaitól eltérő használat okozta; (b) ha a Használati útmutató – különösen a telepítési szerelési és/vagy csatlakozási utasításokat – nem tartották be; (c) ha a Terméket nem a MILE – javította; (d) ha a meghibásodást szakszerűtlen tárolás, elemi kár okozta; (e) ha a Termék nem azonosítható, vagy nem egyezik a jótállási jegyen lévő megjelöléssel; (f) ha a Terméket a MILE előzetes írásos jóváhagyása nélkül átalakítják; (g) ha a Termékbe a Megrendelő a MILE előzetes írásos jóváhagyása nélkül nem engedélyezett felszerelést, berendezést szerelt(szereltetett), épített (építtetett) be.

11.17 Nem vonhatók a jótállás körébe: (a) a szokásos karbantartás során szükséges és természetes kopás következtében elhasználódott alkatrészek; (b) a Termék azon meghibásodásai, kárai, amelyek külső hatásra, így például vegyi anyagok által okozott hibákra, állatok és növények által kiválasztott anyagok okozta károsodásokra, viharkárra, stb. vezethetők vissza; (c) a Termék felügyeletének hiányosságaiból fakadó meghibásodások.

11.18 A MILE a Ptk. 314. § (2) bekezdése alapján a MILE tevékenységi körébe tartozó általános felelősségkorlátozási elveknek megfelelően a MILE felelősségét az általa értékesített Termék ellenértékére korlátozza, mely korlátozást a Szerződés aláírásával a Megrendelő jóváhagyóan elfogad és kifejezetten tudomásul vesz.

12. A jótállás szabályai

12.1. A Jogszabályi jótállás szabályai

12.1.1 A Jogszabályi jótállás alapján a jótállás fennállásának megfelelő igazolását követően amennyiben a Termék gyári jellegű meghibásodás következtében kijavításra vagy kicserélésre szorul, a MILE a hiba elhárításáról térítésmentesen gondoskodik, függetlenül a Termék tulajdonosában esetlegesen beállott változástól. A Termék tulajdonosa a jótállás keretében érvényesíthető szavatossági igényként elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a MILE-nek a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne.

12.1.2 Amennyiben a Megrendelőnek kijavításra, vagy kicserélésre nincs joga, vagy ha a MILE a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy ennek nem tud eleget tenni, a Megrendelő megfelelő árleszállítást igényelhet, vagy elállhat a Szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

12.1.3 Ha a Megrendelő által történő hibabejelentés ellenére a MILE a Termék kijavítását megfelelő határidőre nem vállalja, vagy nem végzi el, a Megrendelő a hibát a MILE költségére maga kijavíthatja, vagy mással kijavíttathatja.

12.2 A Szerződéses jótállás szabályai

12.2.1 A Szerződéses jótállás kezdő időpontja a Termék Megrendelő részére való átadásától számított 12. hónap első naptári napja, utolsó napja a Termék Megrendelő részére való átadásától számított 24. hónap utolsó naptári napja.

12.2.2 A Szerződés jótállás igénybevétele kapcsán a Szerződéses jótállás nem hosszabbodik meg, és nem indul újra.

12.2.3 A Szerződéses jótállás alapján – a Szerződéses jótállási feltételek fennállta esetén – a Megrendelő kizárólag térítésmentes javításra tarthat igényt.

13. Részleges érvénytelenség

13.1. Az ÁSZF, vagy a Szerződés valamely rendelkezésének érvénytelensége nem eredményezi az ÁSZF és/vagy a Szerződés érvénytelenségét, kivéve, ha egyértelmű, hogy az érvénytelen rendelkezés nélkül a Felek a Szerződést nem kötötték volna meg.

13.2 A Felek kötelesek együttműködni az érvénytelen rendelkezés helyébe lépő érvényes rendelkezés elfogadása érdekében.

13.3 Amennyiben az ÁSZF és a Szerződés rendelkezései egymással ellentétesek, a Szerződés rendelkezései az irányadók.

14. Szellemi alkotásokra vonatkozó szabályok

14.1 A MILE Szellemi tulajdona a MILE kizárólagos szellemi alkotását és tulajdonjogát képezi.

14.2 Amennyiben a MILE bármely Szellemi tulajdona a Megrendelő birtokába kerül, a Megrendelő köteles azt bizalmasan kezelni. A MILE Szellemi tulajdonát a Megrendelő kizárólag a Szerződés tárgyát képező Termékek telepítése, üzemeltetése és karbantartása céljára használhatja fel, ettől eltérő felhasználásért, harmadik személy részére való átadásért vagy átengedésért, a titokszegésért a Megrendelő teljes felelősséggel tartozik.

14.3 A Megrendelő a MILE védjegyének használatára nem jogosult.

14.4 A MILE gyártási dokumentáció szolgáltatására nem kötelezhető.

14.5 A MILE Szellemi tulajdonával kapcsolatos bármely pótalkatrész, kiegészítő termék, stb. kizárólag a MILE előzetes kifejezett írásbeli felhatalmazásával gyártható, vagy gyártatható.

15. A Felek és képviselőik

15.1 A Szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére a Felek törvényes képviselői és a Szerződésben megjelölt kapcsolattartói jogosultak. A kapcsolattartók által tett valamennyi jognyilatkozat a kapcsolattartót kijelölő felet kötelezi, illetve jogosítja.

15.2 A kapcsolattartók személyében, elérhetőségében bekövetkezett változásról a Felek kötelesek egymást haladéktalanul értesíteni. A bejelentés elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó teljes felelősség a mulasztó felet terheli. A változásról való tudomásszerzés megtörténtéig a változást megelőző kapcsolattartó részére tett jognyilatkozatokat érvényesen megtettnek kell tekinteni.

16. Adatvédelem

16.1 A Megrendelő a Szerződés aláírásával elismeri, hogy tudomással bír arról, hogy a Szerződésben meghatározott adatait a MILE az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései szerint a Szerződés teljesítése és marketingtevékenysége, kereskedelmi tevékenysége értékelése céljából adatkezelőként kezeli, mely adatkezeléshez a Megrendelő a Szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul. A Megrendelő kijelenti, hogy a Szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárulását adja az adatok továbbításához – ide értve a külföldre való esetleges adattovábbítást is.

16.2 A Megrendelő a MILE-től bármikor felvilágosítást kérhet a MILE által kezelt adatokról, kérheti adatai helyesbítését, vagy törlését.

17. Alkalmazandó jog, jogviták

17.1 A Szerződéssel és az ÁSZF-el kapcsolatos jogügyletekre a hatályos magyar jog, különösen a Polgári törvénykönyv rendelkezési az irányadók.

17.2 A Szerződéssel kapcsolatos jogvitáikat a Felek kötelesek elsősorban békés tárgyalások útján rendezni, ezek eredménytelensége esetére a Felek pertárgyértéktől függően a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Budapest Környéki Törvényszék illetékességét kötik ki.

ÁLTALÁNOS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

1.    Bevezetés

Az Adatkezelő tiszteletben tartja az Ön személyhez fűződő jogait, ezért elkészítette az alábbi Adatkezelési tájékoztatót, amely az Adatkezelő hivatalos honlapján (www.milebt.hu) is elérhető.

1.1      A tájékoztató személyi hatálya

Jelen adatkezelési tájékoztató minden olyan természetes személyre vonatkozik, akiknek az adatait az Adatkezelő kezeli, kivéve a munkaviszonnyal közvetlenül összefüggő adatkezeléseket.

1.2      A tájékoztató tárgyi hatálya

Jelen adatkezelési tájékoztató az Adatkezelő adatkezelési tevékenységeinek túlnyomó részét lefedi, ugyanakkor az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy speciális esetekben, kisebb számú érintettre vonatkozóan külön adatkezelési tájékoztatásokat is kiadjon.

2.    az adatkezelő adatai

Adatkezelő: Mile Banktechnika Kft.

székhely: 1112 Budapest, Karéjos u. 2.

e-mail: adatvedelem@milebt.hu, info@milebt.hu

telefon: 1/310-7320

cégjegyzékszám: 01-09-899349

képviseli: Rácz Miklós ügyvezető

adószám: 13509633-2-43

adatvédelmi felelős neve: Rácz Miklós

adatvédelmi felelős elérhetősége: adatvedelem@milebt.hu

(a későbbiekben: Adatkezelő vagy többes szám első személy)

3.    Jogszabályok, elvek

3.1      Az adatkezelés során az alábbi jogszabályok kötik az Adatkezelőt

  • GDPR (általános adatvédelmi rendelet) – AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről)
  • Adatvédelmi törvény – Az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a végrehajtására kiadott jogszabályok
  • Az az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény;
  • A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény;
  • Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény és végrehajtására kiadott jogszabályok;
  • A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény és végrehajtására kiadott jogszabályok;
  • A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény;
  • A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény.
  • évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 155. §
  • Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2002/58/EK IRÁNYELVE (2002. július 12.) az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről („Elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv”)

3.2      Az adatkezelés során az alábbi alapelveket követjük

  • Személyes adatot az Adatkezelő kizárólag az itt meghatározott célból és ideig kezel. Az Adatkezelő csak olyan személyes adatot kezel, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, és a cél elérésére alkalmas.
  • Az adatkezelés során az Adatkezelő tudomására jutott személyes adatokat kizárólag azok az Adatkezelő megbízásában, vagy az Adatkezelővel munkaviszonyban álló személyek ismerhetik meg, akiknek az adott adatkezeléssel kapcsolatban feladatuk van.

4.    fogalommeghatározások

„adatfeldolgozás”: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése;

„adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében (megbízásából, utasítására és az adatkezelő döntése alapján) személyes adatokat kezel;

„adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

„adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza;

„az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;

„egészségügyi adat”: egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy egészségi állapotáról;

„érintett”: azonosítható természetes személy, akire az adott személyes adat vonatkozik. (Ilyen pl: a honlap látogatója, a hírlevélre feliratkozó személy, az álláshirdetésre jelentkező személy)

„harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;

„különleges adat”: Ilyenek a faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adatok;

„profilalkotás”: személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják;

 „személyes adat”: A természetes személyre (érintettre) vonatkozó bármely információ (pl: név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó adat);

5.    adatkezelési tevékenységek

5.1      A honlapot megtekintése

5.1.1      Automatikusan rögzített adatok

Ha Ön megtekinti a honlapunkat (www.milebt.hu) automatikusan rögzítésre kerülnek az Ön eszközének (pl: laptop, PC, telefon, táblagép) bizonyos adatai. Ilyen adatok az IP cím, a látogatás időpontja és dátuma, a felkeresett oldalak, a honlap, ahonnan a látogatás történt, a használt böngésző típusa, az operációs rendszer típusa, valamint az internet szolgáltató domain neve és címe. A rögzítésre kerülő adatokat a honlapot kiszolgáló webszerver az Ön külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a honlap megtekintése során automatikusan naplózza. Ezen adatokból a rendszer automatikusan statisztikai adatokat generál. Ezeket az információkat kizárólag összesített és feldolgozott (aggregált) formában hasznosítjuk, szolgáltatásaink esetleges hibáinak kijavítása, minőségük javítása érdekében és statisztikai célokra.

Az adatkezelés célja: A szolgáltatás működésének ellenőrzése és statisztika készítése. Visszaélések esetén a látogatók internet szolgáltatójával és a hatóságokkal együttműködve az adatok felhasználhatók a visszaélések forrásának megállapítására is.

Az adatkezelés jogalapja: Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.

Az adatkezelés időtartama: A honlap megtekintésétől számított 60 nap.

5.1.2      Cookie-k (sütik) és hasonló technológiák

Mi az a cookie (süti)?

A cookie (süti) egy olyan kisméretű szövegfájl, amely a számítógép vagy a mobil eszköz merevlemezén tárolódik a cookie-ban beállított lejárati ideig és a későbbi látogatásokkor aktiválódik (visszajelez a webkiszolgálónak). A honlapok cookie-kat használnak azzal a céllal, hogy rögzítsék a látogatással kapcsolatos információkat (meglátogatott oldalak, az oldalakon töltött idő, böngészési adatok, kilépések stb.), illetve a személyes beállításokat, ezek azonban a látogató személyével kapcsolatba nem hozható adatok. Ez az eszköz segít a felhasználóbarát honlap kialakításában, a látogatók online élményének fokozása érdekében.

Hogyan engedélyezhetem, vagy tilthatom le a cookie-kat (sütiket)?

A legtöbb internetes böngésző automatikusan elfogadja a cookie-kat, a látogatóknak azonban lehetőségük van ezeket kitörölni, vagy visszautasítani. Mivel minden böngésző eltérő, Ön egyénileg, a böngésző eszköztára segítségével állíthatja be a cookie-kal kapcsolatos preferenciáit. Amennyiben semmilyen cookie-t nem kíván engedélyezni a honlapunkról, módosíthatja a webböngésző beállításait úgy, hogy értesítést kapjon a küldött cookie-król, vagy egyszerűen elutasíthat minden cookie-t. Ugyanakkor bármikor törölheti a számítógépén vagy mobileszközén eltárolt cookie-kat is. A beállításokkal kapcsolatos további tudnivalókat keresse a böngésző Súgójában. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben úgy dönt, hogy letiltja a cookie-kat, le kell mondania a honlap bizonyos funkcióiról.

Az adatkezelés jogalapja: Az Ön hozzájárulása

Az adatkezelés céljai:

  1. A felhasználói élmény fokozása a személyes beállítások tárolása által
  • A honlap a látogatása során a rendszer normál cookie-k segítségével beazonosítja Önt, mint egyedi felhasználót, hogy megjegyezze a nyelvi beállításait, és megjegyezze a bejelentkezési állapotát.
  1. Anonim statisztikai napló

Az adatkezelés időtartama:

A cookie-k két típusát különböztetjük meg: “munkamenet sütik” és “maradandó sütik”. Mindkét süti típus esetén azok addig kerülnek tárolásra a böngészőben amíg a felhasználó nem törli azokat.

  • A “munkamenet sütik” (session cookie) a számítógép, notebook vagy mobileszköz csak ideiglenesen tárolja, mindaddig, amíg Ön el nem hagyja az adott honlapot; ezek a sütik segítenek a rendszernek, hogy információt jegyezzen meg, így Önnek nem kell ismételten megadnia vagy kitöltenie az adott információt. A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.
  • A “maradandó sütik” (persistent cookie) a honlap elhagyását követően is tárolódnak a számítógépen, notebookon vagy mobileszközön. Ezen cookie-k segítségével a honlap felismeri Önt, mint visszatérő látogatót. A maradandó sütik a kiszolgáló oldali azonosító – felhasználó összerendelés révén alkalmasak az Ön azonosítására, így minden olyan esetben, ahol a felhasználó hitelesítése elengedhetetlen – pl. webáruház, netbank, webmail – a helyes működés szükséges feltételei. A maradandó sütik önmagukban nem hordoznak személyes adatot és csak a kiszolgáló adatbázisában tárol összerendeléssel együtt alkalmasak a felhasználó azonosítására. Az ilyen sütik kockázata az, hogy valójában nem a felhasználót, hanem a böngészőt azonosítja, tehát előfordulhat, hogy valaki nyilvános helyen, pl. netkávézóban, könyvtárban belép egy webáruházba, és távozáskor nem lép ki onnan, akkor később egy másik személy ugyanezt a számítógépet használva illetéktelenül is hozzáférhet az adott webáruházhoz az eredeti felhasználó nevében.

5.1.3      Közösségi hálózati cookie-k

Honlapunkon néhány esetben közösségi hálózatok funkcióit is megtalálja. Ezekhez a funkciókhoz olyan működési elv tartozik, melyek képesek a cookie-k olvasására, illetve bizonyos esetekben a közösségi hálózatok cookie-jainak az Ön eszközén való elhelyezésére. Ezen cookie-k lehetővé tehetik a személyre szabott reklámok küldését.

Adatkezelőként nincs hozzáférésünk ezekhez a cookie-khoz és az általuk begyűjtött adatokhoz, ennek ellenére azonban szeretnénk Önt tájékoztatni ezekről az elemekről, és használatukhoz az Ön engedélyét kérni.

A fentiek alapján a következő szolgáltatók közösségi cookie-jai jelenhetnek meg a honlapon:

5.1.4      Tekintse át azokat a sütiket amiket a mi honlapunk használ

 

Süti típusa Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Süti azonosító

Működéshez elengedhetetlenül szükséges olyan

süti, mely nélkül a honlap használata nem lehetséges.

Ekertv.13/A.

§ (3) bekezdése.

Honlapunk alapvető

működésének biztosítása

Az egyes süti típusoktól függően a következők lehetnek:

•  Munkamenet sütik: a munka-menet végéig,

•  1 perc

•  30 mp-től 1 évig

•  24 óra

•  90 nap

•  2 év

Google Analytics sütijei[1]:

•     _gat_gtag

•     _git

•     _ga

 

Statisztikai, működést fejlesztő és hirdetést támogató sütik Az Ön hozzájárulása

A látogatóinkkal kapcsolatos

információ gyűjtés

annak érdekében, hogy hogyan használják

honlapunkat

továbbá, hogy

minél relevánsabb hirdetéseket

tudjunk számukra ajánlani.

Az egyes süti típusoktól függően a következők lehetnek:

•  Munkamenet sütik: a munka-menet végéig,

•  1 perc

•  30 mp-től 1 évig

•  24 óra

•  90 nap

•  2 év

Google Adwords konverziós és remarkenting kód

•     1P_JAR

•     CONSENT

5.1.5      Hivatkozások és linkek

A honlapunk olyan linkeket is tartalmazhat, amelyeket nem mi üzemeltetünk, csupán a látogatók tájékoztatását szolgálják. Az Adatkezelőnek nincs semmi befolyása a partner cégek által üzemeltetett honlapok tartalmára és biztonságára így nem is tartozik felelősséggel azokért. Kérjük, tekintse át az Ön által látogatott oldalak adatkezelési tájékoztatóját mielőtt az adott oldalon az adatait bármilyen formában megadná.

5.2      Kapcsolatfelvétel a Mile Banktechnika Kft.-vel pl. szolgáltatásra vonatkozó ajánlatkérés, megrendelés, panasz stb. céljából

Ön bármely elérhetőségünkön kapcsolatba léphet velünk (weboldalainkon elhelyezett űrlapokon, emailben, facebookon keresztül, telefonon, postai úton, személyesen). Ilyen esetben a velünk megosztott személyes adatok adatkezeléshez a hozzájárulását vélelmezzük.

Az adatkezelés célja: kapcsolattartás a megkeresővel, és a kérdés/kérés megválaszolása, illetve megoldása.

Az adatkezelés jogalapja: az Ön hozzájárulása. Ön bármikor visszavonhatja hozzájárulását, ám kérjük vegye figyelembe, hogy megkeresését hozzájárulás nélkül valószínűleg nem tudjuk majd megválaszolni. A hozzájárulás visszavonása nem érinti az azt megelőző jogszerű adatkezelést.

A kezelt személyes adat kategóriák: név, e-mail cím, telefonszám.

Az adatkezelés időtartama: Az üzeneteket és az így megkapott személyes adatokat az adott kérés, kérdés vagy panasz megválaszolását követően töröljük. Amennyiben azonban adójogi vagy számviteli okokból, vagy esetleg az Adatkezelő, vagy a megkereső jogainak, érdekeinek védelme szempontjából arra szükség van, azokat archiváljuk, és – a minden esetben egyedileg vizsgált – szükséges ideig tároljuk.

Szerződések és a hozzájuk tartozó ajánlatok esetén 8 évig őrizzük meg azokat és a benne szereplő személyes adatokat.

 

5.3      Vásárlás a web-en

5.3.1      Regisztráció a web-en

Az adatkezelés leírása: a vásárolni szándékozók számára a későbbi vásárlások megkönnyítése érdekében egy vásárlói fiók létrehozása

Az adatkezelés célja: a vásárláshoz szükséges személyes adatok nyilvántartása

Az adatkezelés jogalapja: az Ön hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) a) pont)

A kezelt személye adat kategóriák: név, e-mail cím, telefonszám

milekft, minibar.hu külön

Az adatkezelés időtartama: az adatkezelés addig tart, amíg Ön a hozzájárulását vissza nem vonja.

A hozzájárulás visszavonásának módja: xxx leiratkozás/e-mail

 

5.3.2      Vásárlás a web-en

Az adatkezelés leírása: adatok kezelése a megrendelés előkészítése, a megrendelés megerősítése / elfogadása és a megrendelés teljesítése érdekében.

Az adatkezelés célja: a webes megrendelés teljesítése

Az adatkezelés jogalapja:

  1. szerződéses jogalap (GDPR 6. cikk (1) b) pont), amennyiben Ön, mint magánember a szerződő fél vagy
  2. jogos érdek jogalap (az Adatkezelő és az Ön cégének jogos érdeke, GDPR 6. cikk (1) f) pont), amennyiben Ön egy cég nevében vásárol és
  3. adatkezelésre vonatkozó jogi kötelezettség jogalap (GDPR 6. cikk (1) c) pont), a szerződés és mellékletei, valamint a számlázása kapcsán. Az alkalmazott jogszabályok: az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló évi CVIII. törvény 13/A. §-a, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése.

A kezelt személyes adat kategóriák:

  1. A szerződés kapcsán: név, e-mail cím, ….
  2. A számlázás kapcsán:

Az adatkezelés időtartama:

  1. A szerződés kapcsán: a szerződés teljesítésétől számított 5 év
  2. A számlázás kapcsán: a számla kiállításától számított 8. év vége

 

5.4      Hírlevél, reklámanyag küldése

Az adatkezelés leírása: adott esetben az Ön részére, mint reménybeli ügyfelünk számára termékeinkről és szolgáltatásainkról információt adunk hírlevél küldésével vagy reklámanyagok eseti küldésével.

Az adatkezelés célja: marketing tevékenység az Ön tájékoztatása érdekében

Az adatkezelés jogalapja:

  1. Hozzájárulás jogalap (GDPR 6. cikk (1) a) pont), amennyiben Ön hozzájárul a hírlevél küldéshez, illetve egyéb marketing információk Önhöz való eljuttatásához. Tájékoztatjuk, hogy hozzájárulását bármikor visszavonhatja. VAGY
  2. Jogos érdek jogalap (az Adatkezelő jogos érdeke, GDPR 6. cikk (1) f) pont), amennyiben az Ön adataihoz előzetesen jogszerűen hozzájutottunk (pl. már vásárolt nálunk). Ebben az esetben az új adatkezelési célról (marketing tevékenység) és a jogalapról tájékoztatjuk Önt az első kapcsolatfelvétel során. Tájékoztatjuk, hogy az ilyen adatkezelés ellen bármikor tiltakozhat, amelyet követően az adatkezelést megszüntetjük.

A kezelt személyes adat kategóriák: név, e-mail cím

Az adatkezelés időtartama:

  1. Hozzájárulás jogalap esetén: az adatkezelés addig tart, amíg Ön a hozzájárulását vissza nem vonja
  2. Jogos érdek jogalap esetén: az adatkezelés addig tart, amíg Ön be nem jelenti tiltakozását az adatkezelés ellen

A hozzájárulás visszavonásának, illetve az adatkezelés elleni tiltakozás bejelentésének módja: kapcsolatfelvétel e-mail útján adatvedelem@milebt.hu

5.5      Munkaerő toborzás

Az adatkezelés jogalapja: Az Ön vélelmezett hozzájárulása. Hozzájárulását bármikor visszavonhatja, azonban a visszavonás nem érinti az azt megelőző jogszerű adatkezelést. Kérjük vegye figyelembe, hogy a jelentkezések elbírálásához és a megfelelő személy kiválasztásához elengedhetetlen az Ön által megküldött, illetve az általunk még bekért személyes adatok kezelése.

Az adatkezelés célja: Kapcsolattartás az állásokra jelentkezőkkel és a megfelelő jelentkezők kiválasztása.

Az adatkezelés ideje: A konkrét álláshirdetésre jelentkezők önéletrajzai és a jelentkezéssel kapcsolatban megküldött személyes adatok és dokumentumok az állást betöltő személy kiválasztása után az alábbiak szerint kezeljük:

  • a sikertelen pályázót e-mailben vagy papíralapon megkérdezzük, hogy kívánja-e, hogy az adatbázisunkban további egy évig tároljuk a jelentkezését és álláslehetőség esetén megkeressük. Amennyiben 30 napon belül nemleges válasz érkezik, vagy nem érkezik válasz, a jelentkezést és a pályázó adatait töröljük a rendszerből.
  • a sikeres pályázó adatait áttesszük a munkavállalók adatai közé, és töröljük a jelentkezők adatbázisából.

Az általános nem konkrét álláshirdetésre vonatkozó postai úton, vagy e-mailben eljuttatott jelentkezést az adatbázisunkban egy évig tároljuk. Egy év elteltével a megadott önéletrajz és egyéb személyes adatokat törlésre kerülnek.

 

A fentiektől függetlenül Ön bármikor kérheti a személyes adatai törlését, az ilyen jelzés esetén a megadott személyes adatokat azonnal töröljük az adatbázisunkból.

Előfordulhat, hogy az Ön pályázati anyagát fejvadász cégtől, HR portáltól kapjuk. Az ilyen cégek külön adatkezelők, így az adatkezelésükről az adott cég honlapján tájékozódhat.

A hozzájárulás visszavonásának, illetve az adatkezelés elleni tiltakozás bejelentésének módja: Az adatvedelem@milebt.hu központi e-mail címre küldött üzenet a tárgymezőbe írt „Jelentkezés visszavonása” (vagy hasonló, egyértelműen ilyen tartalmú) üzenettel.

 

5.6      Jogi személyek közti szerződések megvalósításában résztvevők

Az adatkezelés leírása: az Adatkezelő és más jogi személy között megkötött szerződés teljesítése során általában szükséges a szerződő fél (vállalat, egyéb szervezet) munkavállalóinak vagy megbízott képviselőinek, alvállalkozóinak személyes adatait kezelni a szerződés végrehajtása érdekében. A személyes adatokat vagy az Ön munkáltatója (megbízója) adja át nekünk, vagy mi szerezzük be Öntől közvetlenül.

Az adatkezelés célja: kapcsolattartás a jogi személyek közötti szerződés teljesítése érdekében, illetve az Adatkezelőnél végzett tevékenység esetében az adatkezelő biztonsági érdekeinek védelme.

Az adatkezelés jogalapja:

A MileBanktechnika Kft. és a velünk szerződést kötő fél jogos érdeke, mivel adatait az Ön munkáltatójától vagy megbízójától kaptuk meg (GDPR 6. cikk (1) f) pont). Tájékoztatjuk, hogy az ilyen adatkezelés ellen bármikor tiltakozhat, ebben az esetben egyeztetünk az Ön munkáltatójával (megbízójával) és az egyeztetés alapján döntünk a tiltakozás elfogadásáról vagy elutasításáról. Elutasítás esetében élhet jogorvoslati lehetőséggel, lásd: 6.9 pont.

A kezelt személyes adat kategóriák: név, cégnév, beosztás, céges e-mail cím, céges telefonszám.

Az adatkezelés időtartama:

Az adatkezelés addig tart, amíg Ön be nem jelenti tiltakozását az adatkezelés ellen és azt az adatkezelő elfogadja, vagy amíg az adatkezelési cél meg nem szűnik (a szerződés teljesítésre került).

A hozzájárulás visszavonásának, illetve az adatkezelés elleni tiltakozás bejelentésének módja: Az adatvedelem@milebt.hu központi e-mail címre küldött üzenet a következők szerint:

  • tárgymezőbe írt „Tiltakozás adatkezelés ellen” üzenet
  • szerződés pontos megnevezése,
  • szerződött partner pontos megnevezése,
  • érintett beazonosításához elengedhetetlenül szükséges személyes adatok megadása (név, céges email cím).

5.7      Kamerás megfigyelés

Az Adatkezelő kamerás megfigyelőrendszert üzemeltet a személy- és vagyonbiztonság biztosítása érdekében a székhelyén, illetve telephelyén.

A kamerás megfigyelést a helyszínen piktogram és figyelmeztető szöveg jelzi.

A kamerás megfigyeléssel kapcsolatos adatkezelésről bővebb tájékoztatást az adott telephelyeken, a helyszínen kaphat.

5.8      Automatizált döntéshozatal és profilalkotás

Az Adatkezelő nem végez automatizált döntéshozatalt és/vagy profilalkotást.

6.    Az Ön jogai

Az adatkezelés kapcsán Önt az alábbiakban részletezett jogok illetik meg. Amennyiben élni szeretne jogaival, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek egyikén:

cím: 1112 Budapest, Karéjos u. 2.

e-mail cím: adatvedelem@milebt.hu

Azonosítás

A kérése teljesítése előtt minden esetben azonosítanunk kell az Ön személyazonosságát. Ha nem tudjuk Önt azonosítani, sajnos nem teljesíthetjük a kérését.

A kérés megválaszolása

Az azonosítást követően írásban, elektronikusan, vagy az – Ön kérésére – szóban nyújtunk tájékoztatást a kéréssel kapcsolatban. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha Ön elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, mi elektronikus úton fogunk válaszolni. Természetesen ebben az esetben is van lehetősége más módot kérni.

Ügyintézési határidő

Legkésőbb a kérés beérkezésétől számított 1 (egy) hónapon belül tájékoztatjuk Önt a kérése nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további 2 (két) hónappal meghosszabbítható, amiről még az egy hónapos ügyintézési határidőn belül tájékoztatjuk Önt.

Kötelesek vagyunk Önt az intézkedés elmaradásáról is tájékoztatni az egy hónapos ügyintézési határidőn belül. Ez ellen panaszt nyújthat be a NAIH-nál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

Az ügyintézés díja

A kért tájékoztatást és intézkedést díjmentes. Kivételt képez az eset, ha a kérés egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó. Ebben az esetben díjat számolhatunk fel, vagy megtagadhatjuk a kérés teljesítését.

6.1      Visszavonhatja hozzájárulását

Az Ön hozzájárulása alapján végzett adatkezelések esetén, Ön bármikor visszavonhatja a hozzájárulását (GDPR 7. cikk). Ilyen esetben az erről szóló értesítés kézhezvételét követően indokolatlan késedelem nélkül az Ön személyes adatait az adott adatkezeléshez kapcsolódóan.

6.2      Tájékoztatást (hozzáférést) kérhet

Ön tájékoztatást kérhet arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e (GDPR 15. cikk), és ha igen:

  • Mi a célja?
  • Pontosan milyen adatok kezeléséről van szó?
  • Kinek továbbítjuk ezeket az adatokat?
  • Meddig tároljuk ezeket az adatokat?
  • Önnek milyen jogai és jogorvoslati eszközei vannak ezzel kapcsolatban?
  • Kitől kaptuk az Ön adatait?
  • Hozunk-e automatizált döntést Önre vonatkozóan az Ön személyes adatai felhasználásával? Ilyen esetekben arról is kérhet tájékoztatást, hogy milyen logikát (módszert) alkalmazunk, és arról, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, milyen várható következményekkel jár.
  • Ha azt tapasztalta, hogy adatait nemzetközi szervezet, vagy harmadik ország (nem uniós tagállam) felé továbbítottuk, úgy kérheti annak bemutatást, hogy mi garantálja személyes adatai megfelelő kezelését.
  • Kérhet másolatot a kezelt személyes adatairól. (A további másolatokért az adminisztratív költségeken alapuló díjat számíthatunk fel.)

6.3      Helyesbítést kérhet

Ön kérheti, hogy javítsuk, illetve egészítsük ki az Ön pontatlanul, vagy hiányosan rögzített személyes adatát (GDPR 16. cikk).

6.4      Kérhet személyes adatai törlését

Ön kérheti, hogy töröljük az Ön személyes adatait (GDPR 17. cikk), ha:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat kezeltük;
  • A pusztán az Ön hozzájárulása alapján végzett adatkezelések esetén;
  • Ha megállapításra kerül, hogy a személyes adatokat jogellenesen kezeljük;
  • Uniós vagy hazai jogszabály előírja;

A személyes adatokat nem törölhetjük, amennyiben azokra szükség van:

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
  • a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből;
  • a népegészségügy területét érintő közérdek alapján
  • közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben a törlés valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
  • jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

6.5      Kérheti, hogy korlátozzuk az adatkezelést

Ön kérheti, hogy korlátozzuk az adatkezelést (GDPR 18. cikk), ha az alábbiak valamelyike teljesül:

  • Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, ellenőrizzük a személyes adatok pontosságát
  • Az adatkezelés jogellenes, de Ön ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • Már nincs szükségünk a személyes adatokra az adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
  • Ön tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Ön jogos indokaival szemben.

Korlátozás esetén a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Ön hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

A korlátozás esetleges feloldásáról előzetesen tájékoztatjuk Önt.

6.6      Kérheti, hogy adjuk át a személyes adatait (adathordozhatósághoz való jog)

Ön jogosult arra, hogy az általunk kezelt személyes adatait géppel olvasható formátumban megkapja (GDPR 20. cikk), továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa – vagy kérésére – továbbítsuk, amennyiben az adatkezelés kizárólag az Ön hozzájárulásán, vagy Önnel, vagy az Ön érdekében kötött szerződésen alapul és automatizált módon történik.

 

Az említett jog nem alkalmazandó abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges, vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges Nem sértheti a törléshez való jogot és nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.

6.7      Tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen

Ön tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen (GDPR 21. cikk), amennyiben:

  • Az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges, ideértve az ezen alapuló profilozást is;
  • Az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, ideértve az ezen alapuló profilozást is;

A fenti esetekben a személyes adatokat töröljük, kivéve, ha azok kezelését olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Ön akkor is tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen, ha:

  • Az adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik (ennek keretében a profilozás ellen is tiltakozhat); Ebben az esetben a személyes adatokat töröljük
  • A személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor. Ebben az esetben a személyes adatokat töröljük kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.

6.8      Jogorvoslati lehetőségek

6.8.1      Panaszt tehet a NAIH-nál

Amennyiben Ön szerint az Önre vonatkozó személyes adatok kezelése ellentétes az Adatvédelmi Rendelet előírásaival, úgy Ön jogosult panaszt tenni Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonsági Hatóságnál (NAIH).

elnök:                                 dr. Péterfalvi Attila

levelezési cím:               1530 Budapest, Pf.: 5.

cím:                                     1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c

Telefon:                             +36 (1) 391-1400

Fax:                                       +36 (1) 391-1410

web:                                    http://naih.hu

e-mail:                                ugyfelszolgalat@naih.hu

 

6.8.2      Bírósághoz fordulhat

Amennyiben Ön szerint az Önre vonatkozó személyes adatok kezelése ellentétes az Adatvédelmi Rendelet előírásaival és ezzel megsértették az Ön Adatvédelmi Rendeletben foglalt jogait, úgy Ön jogosult bírósághoz fordulni.

A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. A perbe a Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat.

A bírósági eljárásra az Adatvédelmi Rendeletben foglaltakon túl a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második Könyv, harmadik rész, XII. Címében (2:51. § – 2:54. §) foglaltak, valamint az egyéb a bírósági eljárásra vonatkozó jogszabályi előírások irányadóak.

6.8.3      Kártérítés és sérelemdíj

Ha az Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével kárt okoz, vagy az érintett személyiségi jogát megsérti, az Adatkezelőtől sérelemdíj követelhető. Az adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

7.    Adatbiztonság

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy figyelembe véve a tudomány és technológia mindenkori állását, a megvalósítás költségeit, továbbá az adatkezelés jellegét, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett kockázatokat a megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket valósítsunk meg annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantáljuk.

A személyes adatokat mindig bizalmasan, korlátozott hozzáféréssel, titkosítással és az ellenálló képesség lehetséges maximalizálásával, probléma esetén visszaállíthatóság biztosításával kezeljük. Rendszerünket rendszeresen teszteljük a biztonság garantálása érdekében.

A biztonság megfelelő szintjének meghatározásakor figyelembe vesszük az adatkezelésből eredő olyan kockázatokat, amelyek különösen a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítéséből, elvesztéséből, megváltoztatásából, jogosulatlan nyilvánosságra hozatalából vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférésből erednek.

Megteszünk mindent annak biztosítása érdekében, hogy az irányításunk alatt eljáró, a személyes adatokhoz hozzáféréssel rendelkező személyek kizárólag a mi utasításunknak megfelelően kezelhessék az említett adatokat, kivéve, ha az ettől való eltérésre uniós vagy tagállami jog kötelezi őket.

8.    Adatfeldolgozók

Az egyes adatkezeléseknél a következő adatfeldolgozókat vesszük igénybe:

Tevékenység Név / Cégnév Székhely

Tárhely szolgáltató és szerver üzemeltető / Levelező szerver üzemeltetője

Biztonság Akadémia Kft. 1032 Bp., Kiscelli u. 76.
Könyvelést végző cég Energens Könyvviteli és Tanácsadó Kft. 1117 Budapest, Hengermalom út 19-21. Újbuda Center
Futárszolgálat

Sprinter Futárszolgálat

GLS General Logistics Systems Hungary Kft.

1097 Budapest, Táblás utca 39.

2351 Alsónémedi, GLS Európa u. 2.

 

Vállalatirányítási rendszer üzemeltetője Symboltech Zrt. 1138 Bp., Váci út 198.

 

9.    Adattovábbítás[2]

A személyes adatok továbbítását 3. országba a  Mile Banktechnika Kft. nem tervezi. A társaság, mint adatkezelő technikai szolgáltatókat igénybe vesz a működési folyamataiban, ezek kiválasztásánál is szempont, hogy elfogadják a GDPR adatkezelési elveket, és erről megfelelő garanciákat nyújtson, amelyben a személyes adatok megfelelő védelmi szintjét is garantálja.

Kizárólag jelen Tájékoztatóban jelzett adatfeldolgozók és adatkezelők felé továbbítjuk az Ön személyes adatait, kizárólag a jelen Tájékoztatóban foglaltak szerint.

Tájékoztatjuk, hogy a jogszabályban meghatározott esetekben a kezelt személyes adatokat az illetékes hatóságok, bíróságok részére azok megkeresésének megfelelően átadjuk.

[1] A google Analytics sütiket nem mi fejlesztjük ezért azok részletes működésével kapcsolatosan lásd ezen a linken.

[2] Csak akkor alkalmazandó, ha az Adatkezelő harmadik országba, vagy nemzetközi szervezet felé továbbít adatokat.